Szinguapurbol Indonezia, hajoval. a tervek szerint Pulau Batamba megyunk, oda egy ora az ut, kiszallaskor mar indonez fold. ott  boseges 20 percunk van atszallni egy Szumatra fele indulo masik hajora, Pekanbaru-ba. ebbe az idobe nagylelkuen bekalkulaljuk a vizumintezest, ellenrozest, miegymast, ami reszunkrol tobb, mint nagyvonalu. DK-azsia specifikus idoerzekelese ugyanis megint kifog rajtunk. a hajo, ami 8-kor indult volna, 7:20-kor az orrunk elott kifarol a vizekre. a mocskos kis irodabol fekete fejek uvoltozik karrvendve: ship finish! pekanbaru ship finish today! gyors kupaktanacs. kiderul: aznap mar csak Dumai fele van hajonk, aminek megvan az a kellemes elonye, hogy szinten indonezia. tokeletes, de hanykor indul? ja, nez az orajara a kis fekete fej, hat most. rohanunk tovabb, at a petroleumszagu molon, a helyiek beszolsaitol kiserve, amelyekrol se akkor, se azota nem tudjuk eldonteni, hogy csufondarosak vagy kedvesek. tehat hajo dumaiba, utkozben talalt holland bajtarsunkat vegigpenzeljuk, mert hulye fejjel nem valtott penzt szingapurban, padangig pedig nem is lesz mar alkalma. Dumaiban ujabb 7 ora hajozas utan egy csordanyi taxis es utazasszervezo, ugy 150 ember fogad bennunket lelkesen. kiabalnak, mutgatnak, fogdosnak. eddigi legsokkolobb elmenyunk. hallottuk, hogy tsunami es a bombak ota indoneziaban drasztikusan esett a turistak szama, de hogy ennyire ki legyenek ehezve az erretevedokre, kepen vagott. a kikototol az utcaig egy szeles, poros parkolon keresztul vezet az ut, az ut ket oldalan 2-3 meter magas drotkerites, mogottuk a ketsegbeesett embertomeg. tablakat raznak, probaljak egymast tulharsogni, kaffognak es integetnek, mikozben mi megszeppent libasorban haladunk at a keritesek es a sorfalat allo rendorok kozott. ahogy veget er a kerites, vegunk, egyszerre tobb tucatnyian rohannak rank, karonrangatnak, es a leparkolt buszok-taxik-oldalkocsismotorok-biciklik-hazilag gyartott sokkereku jarmuvek fele probalnak elrangatni. de sajnos ma sincs kapas. a kitartast viszont jutalmazzuk: a bennunket az utcaig kisero, fogatlan es angolul is nagyjabol beszelo fickoval uzletet kotunk. bukittinggi, mondja o. no, no, bus station, mondjuk mi. ketsegbeesetten probalunk ugyanis a hivatalos, remelhetleg nem atveros buszokra epiteni. medan, lake toba, hajtgatja o. no, no, bus station, mondjuk mi. beletorodik. 15 ezer rupiarert vegul mindharmunkat elvisz a dumai-i hires buszallomasra, ahonnan 110 ezerbe kerul per fo az ut aktualis vegcelunkig, padangig. a buszallomason ujabb meglepetes. azt varjuk, valamilyen szinten megtalalaljuk benne az abban a pillanatban nagyon hianyolt hivatalos rendezettseget. (tudjatok, a sokat vart pillanat, amikor az ember meg a rendornek is orvend.) de nem. az allomason egy busz, valamivel tavolabb pedig egy masik. es persze ugyanazok az emberek, akik a kikotoben fogadtak. tovabb keressuk a hivatalossag jegyeit. egy apro, poros fulkeben 3 fejkendos asszony nez tevet. angolul nem beszelnek, de intik: jobbat ok se tudnak, menjunk csak vissza az emberekhez, ok elvisznek barhova. full-air-condition, bizonygatja az egyik diler, es elrangat megmutatni a buszt. a full AC azt jelenti, hogy levagott teteju muanyag poharak vannak feldugva a busz legtereloihez, a poharakon strategiai lyukak fujjal a levegot mindenfele. (romania-elmeny, 1985.) az ut eletunk pagangig egyik legborzalmasabb es idegesitobb 16 es fel oraja. nemi ki nem hagyhato varazzsal fuszerezve. szenmonoxid- es cigarettafustmergezes (az indonez torvenyek szerint a tomegkozlekedesi eszkozokon kotelezo a dohanyzas, sejtjuk), hajnalig hangos karaoke egy selejtre erett teven, kint vihar, a busz pedig ketpercenkent megall utasokat felvenni, vagy cigiszunetre, vagy kajalni, vagy csak ugy. hamar kiderul, hogy az ittenieknek teljesen mas az idoerzekuk - ahogy azt a hajonal is tapasztaltuk. azt mondjak, egy orat allunk - aztan 5 perc mulva mar pofog a motor, indulnak tovabb. az ember csak kapkodja a fejet. (hasonlan erdekes volt elindulasunk dumaibol. 5-kor indul a busz, mondtak 4 elott 10 perccel. nem sokkal kesobb surgetni kezdtek: ot perc! ot perc! vegul fel 5-kor elhuztuk a porcsikot. talan van valamilyen rendszeruk, de nekunk meg se probaltak elmagyarazni.) az utak annyira rosszak, hogy szinte tengeribetegek lettunk a buszon. neha ugy ingott, hogy majd felborult. valamikor hajnaltajban mi is leszalltunk szunetre. kisvaros, fojto meleg, badog es betonbdekban rizset matato kesoi zabalok, egy radiobol talan vallasi musor, utkeresztezodes. es akkor latjuk: foutunk pagang fele tulajdonkeppen foldut: a felkavart porfelhben csak az tovabukdacsolo teherautok fenyeit latjuk. padangba masnap reggel erkezunk, eddigi leghosszabb egybefuggo utunk baratok kozott is 27 es fel ora. metro, ket hajo es harom busz. eredmeny: pluszban volt hat szetult ulepunk (a hollandot tovabbra is magunkkal cipeltuk, mert meg mindig nem volt penze), egy hasogato szedulesunk az egesz ejjel tarto hangos karaokezenetol, undorunk mindentol, ami mozog - minuszban pedig volt egy i-podunk, egy canon fenykepezogepunk (egykor a hollandus tulajdonai) es egy telefonunk (ez sajnos a hzs emleke). hajnalban tuntettek el oket, mesteri ugyesseggel, harom meter melyre, mas taskak ala beasott, lezart taskakbol. jo reggelt, indonezia!