bukittinggi. hulye nev, az ember azonnal a bukakkera asszocial, foleg leirni nehez, sose tudni, hol a dupla. magaslesi varos, eddigi izzados indonez elmenyeinkhez viszonyitva szintehogy kellemes levegovel. itt a levegonek arra a reszere gondolunk, ami meg beszivhato. bukittingi ugyanis ugyanolyan zuros-szagos, otto-motor-fobias varos, mint padang, csak kevesebb benne a halasz, leven hogy inkabb szumatra kozepetajan van, raadasul foldtorteneti skalan merve aktiv, 3000 meteres kraterek kozott, amelyeket a google earth-en valo felkeszito boklaszasunk soran a formajukra asszocialva summasan “segglyuk-vulkanoknak” beceztuk, es ehhez a rossz szokasunkhoz jelenleg is ragaszkodunk, bar igy oldalrol nezve inkabb benedvesedett sokupacokra hasonlitanak. a hotel asia-ban szalltunk meg, kielvezve szumatra azon elonyet, hogy azert a penzert, amiert malajziaban egy legkondicionalo vegkimenetehez csatolt budos lyukban lakhattunk, itt luxuslakosztalyt kapunk miniszappannal es kabeltevevel, sot ingyenes adalekkent megkaptuk a kozelben levo mecset hajnali otkor felhangzo dobhartyarombolo muezzin-jet is. nem kertuk, de a vallasi toltetu ebresztes velhetoleg benne volt a csomag araban. bukittingi ettol fuggetlenul kedves varos, kompakt bejarhato belresszel, zajos piaccal, es latvanyos, de egeszseges fejjel be nem vallalhato csirkesrizs-arusokkal. egykor turistavaros volt, de a mar emlitett diszkorobbantasok utan ugy urult ki, percek alatt, mint  a mi penztarcank harom nap szingapur utan. a nyomai megmaradtak, a belvarosban jarda van, a sarkon egy kavehaz europai fenekre meretezett szekekkel, sot egy keresztezodesben villanyrendort lattunk, bar a forgalom hiszterikus csapongasat latszolag semmilyen mertekben nem befolyasolta. hamar kiderult, hogy nem bukittingiben fogjuk eltolteni a napot, de nem is ez volt a celunk, hanem 30 kilometerre innen nyugat-szumatra egyik legszebb vulkanikus tava, a maninjau, es a mindenki altal agyondicsert maninjau-videk. egy talalomra berelt motorbiciklivel mentunk, es bar nemi gondok adodtak az inditassal es az elso par szaz meteren az iranytartassal is, kedves kis utazas lett belole, megfelelo helyi specifikumokkal fuszerezve. maninjau fele az ut tobb mint festoi, inkabb affele jatekkonzolos akadalyversenyhez hasonlitanank: a to iranyaba 48 dupla szerpentinen kell leereszkedni, az ut alig szelesebb egy savnyinal, a szinesre tuningolt negyveneves helyi buszjaratok sportot uznek abbol, hogy jatekosan evodve folyton masfel meterrel mogotted jonnek, aztan, amikor az ember veletlenul nem nez oda (tukor hianyaban ez altalaban konnyen megtortenik), harsany tulkolessel elotted vagnak bele a hajtukanyarba, megmutatni, milyen az indovirtus – ekozben minden szembejobo motoros harsanyan integetve udvozol, hello miszter, where are you from?, mert a szakallunk (kulonosen az egyikunke) kilog a sisak alol, es egyertelmuve teszi, hogy ”bulek” vagyunk ebben a csupaszkepu muszlim orszagban, es kulon kiemelnenk a majmokat, amik enervaltan ultek a kanyargo hegyiutak toveben, egymast vakargattak, es neha a motorrol lelogo labaink utan haraptak, ami boven eleg volt ahhoz, hogy hegynek felfele is negyesben menjunk. ennel nagyobb zavarba csak akkor jottunk, amikor ket fejkendos asszony az ut kozepen allva egy vesszokosarat lengetett adakozasert. nem tudtak nekunk megmagyarazni, miert is adnank nekik penzt, viszont mi se tudtuk megmagyarazni, hogy miert ne adnank, ezert inkabb adtunk, allah irja nekunk jova, es mohamed, aki az o profetaja. a to maga csodaszep, valami sejtelmes, keken attetszo para lebegett felette meg szikar napsutesben is (kivancsiak vagyunk, mi jon at belole fotokon), korulotte teraszos rizsfoldek, agyagszoborra merevulo saros bivalyok, bavatagon teblabolo es athaladasunkkor vidaman ”hellomiszterezo” kolykok, palmak, palmak, palmak, a to korul meretes coloprendszerekre epitett halaszkunyhok, csucsos sisakban egycentis, teljesen atlatszo halakat suru haloval osszefogdoso halaszok, es valami mindent befedo fulledt, mosolyra keszteto nyugalom. a turistakra itt sincsenek kulonosen felkeszulve, L. minden megjelenese tovabbra is elenk erdeklodest valt ki, meg a halasz is megprobalta lecsipni, akivel szobaalltunk. valamiert mindenki megkerdezi tole, ferjnel van-e, es a valasztol fuggetlenul tagra nyilt szemmel lognak minden lepesen. L. szep lassan kezd besokallni – a vegpont egy oraval ezelott akkor kovetkezett be, amikor egy boltban egyszerre nyolcan bamultak be a probafulkebe, mikozben L. egy latszolag balnakra meretezett szoknyaval kuszkodott. ide tartozik: a ruha olcso, de sajna vagy kicsi (hzs), vagy a specifikus vallasi etikett miatt zsakformaja van (lilla), vagy helytelen angol szoveg virit az elejen, make brand est. 1878 super this 2007 jeans super. holnap utazunk tovabb, egyelore gozunk sincs, mivel, mert eddig nyolcfele informaciot kaptunk az egyetlen buszrol, ami eszakra, parapat fele menne. amin szep lassan el kellene gondolkodnunk indoneziaban: lehet, hogy nem mi kellene keressuk az uticelnak megfelelo jarmuveket - inkabb meg kellene tanulnunk arra utazni, amerre van busz.